Zalaba Krisztián

Aki írja

Szia, itt Zalaba Krisztián, és éppen a Minden.Egyes.Nap blogon jársz, ahol az élettel kapcsolatos kísérleteimről mesélek.

Azért szeretem írni ezt a blogot, mert a saját példák és őszinte sztorik sokszor másokat is arra inspirálnak, hogy változást indítsanak el az életükben.

Produktivitás és Apple Watch: 5 dolog, amiben kellemesen meglepett az új kütyü

Amikor először bejelentették az Apple Watchot, akkor eléggé lázba hozott. Egyszerűen szeretem az új kütyüket és kíváncsi voltam arra, hogyan tudja segíteni az életemet. Főleg azért érdekelt, mert a korábbi váltások Macbookra, illetve iPhone-ra nagy dimenzióugrásokat hoztak a produktivitásomban, ahol többé nem kellett odafigyelnem a konfigurálgatásra, hanem egyszerűen csak működtek a dolgok és ellátták a legfontosabb feladatukat: Megkönnyítették az életemet. … Olvass tovább

Érezd jól magad egy inspiratív társaságban: Ilyen volt az első Minden.Egyes.Nap Piknik

Mi lenne, ha összehoznánk egy helyre egy csomó tehetséges embert, ahol lehetőséget kapnának arra, hogy megvitassák egymással az aktuális kihívásaikat? – ezzel a gondolattal játszogattam, amikor először beszélgettünk egy kis csapattal a Minden.Egyes.Nap Piknik ötletéről. Korábban már szerveztem három Csináld Meg! Produktivitás Meetupot, amelyek mind szuperül sikerültek, viszont most valami más volt a fejemben. Nem egy klasszikus “összejövünk és beszélgetünk” … Olvass tovább

Hogyan adj (és kapj) őszintén segítséget

Abban hiszek, hogy ha valamiben jók vagyunk, akkor azt érdemes mások segítésére használunk. A tudásunkat megosztva inspirálni tudjuk a környezetünket, ami elindítja a változás folyamatát. Ez egyaránt érvényes a privát, valamint az üzleti életben is – ezúttal az utóbbi lesz a fókuszban. A Csináld Meg! blog első vendégposztjában Tolnai Ákos ír arról, hogy milyen szuper dolgok történhetnek veled, ha odafigyelsz a környezetedre, illetve kapsz pár hasznos tanácsot … Olvass tovább

Ilyen volt az első (teltházas) Csináld Meg! Produktivitás Meetup

Soha nem szerveztem még semmilyen eseményt. Egyszerűen nem volt olyan helyzet az életemben, amikor erre szükségem lett volna, és úgy igazából nem is vágytam arra, hogy belevágjak bármilyen rendezvény komplett lebonyolításába. Ehhez képest tök jónak gondolom azt, hogy az első saját szervezésű meetupomra a tervezett 30-as létszám helyett több mint 50-en jöttek, és rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. Igen, teltház volt. … Olvass tovább

Tényleg produktív elolvasni heti 1 könyvet? Itt a válasz (Plusz segítség ahhoz, hogyan találj rá extra időt)

“Olyan jó lenne többet olvasni” – általában ezt mondják azok az ismerőseim, akiknek zsúfolt életük van. Korábban több cégvezetőt is megkérdeztem erről, és a 90%-uk szintén azt mondta, hogy ha nyernének naponta 1 óra extra szabadidőt, akkor azt olvasásra fordítanák. Olvasni jó, ezt te is tudod, de mégis milyen lenne egy olyan élet, amikor rendesen tudnánk haladni a könyveinkkel és … Olvass tovább

A Kockahas Projekt: Így formálódott át a testem 52 nap alatt

Úgy gondolom, hogy egy igazán gazdag élethez nem csak az egészség, család és pénz tartozik hozzá, hanem az is, hogy 100%-ig jól érezzük magunkat a bőrünkben, és egyszerűen jól nézünk ki. Az csak az egyik része a dolognak, hogy mindenki szeret elismerő pillantásokat bezsebelni a strandon, viszont fontos az is, hogy reggelente, amikor megnézzük magunkat a tükörben, akkor azt tudjuk mondani: … Olvass tovább

Hogyan rendszerezd az össze-vissza felírt ötleteidet és jegyzeteidet

Rendrakás az ötleteid között és rendszer kialakítása

Te is mindig fel szoktad jegyezni az új ötleteidet? Nekem sokszor a leglehetetlenebb pillanatokban kezd el pörögni az agyam, és amikor eszembe jut valami, muszáj azonnal leírnom. Valószínűleg előfordult már veled az, hogy este lefeküdtél aludni, de még 3x visszamásztál az ágyból a telefonodért, hogy felírj egy újabb zseniális gondolatot. Ugyanez előfordul futás közben, amikor csak sétálunk, vagy éppen vezetünk hazafelé egy üzleti megbeszélésről. Természetesen … Olvass tovább

Hogyan facebookozz kevesebbet mobilról

Pár egyszerű lépésben csökkentheted a mobilról facebookozást

Korábban igencsak frusztrált az, hogy bármikor, amikor a kezembe került a telefonom, akkor automatikusan nyitottam meg a Facebook alkalmazást és vesztem el percekre. Sokszor egyáltalán nem is érdekelt, hogy mi történik ott, de – bármennyire is durva – már szokássá alakult a dolog. Erről pedig le kellett szoknom, mert tudtam jól, hogy sokkal okosabban is el lehet tölteni azokat a … Olvass tovább

Hogyan osztja be az idejét Magyarország #1 KKV marketing szakértője – Interjú Wolf Gáborral

A legjobb dolgokat eddig mindig sikeres vállalkozóktól tanultam. Éppen ezért olvasok sok életrajzi könyvet, nézek meg rengeteg interjút, és kérdezek személyesen is, amikor a lehetőség ott van előttem. Innen jött az, hogy felkértem Magyarország első számű kisvállalalati marketing szakértőjét, Wolf Gábort arra, hogy válaszoljon néhány kérdésemre személyes produktivitás témában. Lent találod a teljes interjút – most szólok, hogy sokat tanulhatsz belőle. A számomra … Olvass tovább