Így robbant be a világomba a jóga: beszámoló az első 14 hónap hatásairól

A jóga kezdő lépései a hatha jóga megismerésén át egészen a jóga matrac beszerzéséig
Várható olvasási idő: 7 perc 28 másodperc. Ebben a bejegyzésben megismerheted, hogy milyen módokon mutatkozhatnak meg a jóga hatásai 14 hónap gyakorlás során.

A címben szereplő “berobbanás” meglehetősen pontos leírása annak, ahogyan a jóga megjelent a világomban.

Csak halványan emlékszem arra, hogy konkrétan milyen lépések vezettek oda, hogy részt vegyek az első csoportos jógaórán, ugyanakkor az tisztán kirajzolódik, hogy az egész folyamat elkerülhetetlen volt…

Amikor az igazán mély belső csend jellemezte a mindennapokat, egyszer csak a semmiből jött egy olyan inspiráció, hogy érdemes lenne valamit kezdeni a jógával.

Hónapokkal korábban hagytuk abba az akkor már több éve futó együttműködést a személyi edzővel, és meglehetősen szokatlan volt, hogy pár hónapnyi szünet után újra a testtel kapcsolatos dolgok kerültek az előtérbe. Persze akkor még fogalmam sem volt, hogy micsoda is valójában a jóga…

Egyszerűen csak hagytam, hogy maguktól történjenek az események. Ebben a bejegyzésben összefoglalom a lényegesebb állomásokat, ahol megismerheted, milyen hatása lett több mint 1 év aktív jógázásnak, és hogy az izzadós óráktól hogyan jutott oda a dolog, hogy végül a jógaoktatói képzésre is jelentkeztem.

A következő témákból épül fel a teljes írás:

1. Hogyan indultam el kezdő jógásként
2. A gyors út a gerincjógától a hatha jógáig
3. A jóga pozitív hatásai 14 hónap után
4. Evolúció: saját jógaszőnyeg és jógaoktató képzés
5. Otthon jógázás és a jóga szokássá alakítása

1. Hogyan indultam el kezdő jógásként

Amikor először jelent meg gondolatként a jógázás, nem tudtam hová tenni a dolgot.

Fogalmam sem volt, hogy milyen jógafajták vannak, melyik jóga való kezdőknek, miben tud segíteni, meg úgy az egész egy teljesen ismeretlen világ volt…

Igaz, nem is sokat pörögtem a dolgon, ám egyik nap bevillant egy könyv, amelyet évekkel korábban vettem, de addig nem igazán nyúltam hozzá (Deepak Chopra: A jóga hét törvénye). Egyszer még egy antikváriumba is bevittem, de annyira keveset ajánlottak érte, hogy végül visszakerült a polc egy eldugott szegletébe a spirituális könyvek mögé.

Fellapoztam a jógás könyvet, és a sok idegen szó között megragadt a szemem egy kifejezésen: “samadhi”.

Nem tudtam, mit jelent, ugyanakkor intuitív módon egyértelmű volt, hogy emiatt nyitottam ki a könyvet.

Később a Google-n nézelődve a közelben lévő jógás helyek között megjelent egy pontosan ugyanilyen nevű jógastúdió is. Átmentem a weboldalukra, ahol megláttam Diószegi Ádám nevét és fotóját, akiről pár évvel korábban egyszer már hallottam az akkoriban még az asszisztensemként segítő Zitától (Zita egyébként egy nagyszerű vendégposztot is írt bullet journal témában).

Felbukkant a megfelelő jógastúdió Budapesten

Úgy tűnt, hogy eléggé összeállnak a dolgok, szóval felhívtam a weboldalon lévő telefonszámot, ahol egy kedves női hang azt javasolta, hogy érdemes elkezdeni a dolgot a gerincjógával, aztán utána valószínűleg gyorsan tovább fogok menni a hatha jógára.

Meglehet, hogy ő már tudta, hogy ez nem egy egyszeri alkalom lesz. Hagytam, hogy vigyen tovább magával az áramlat.

2. A gyors út a gerincjógától a hatha jógáig

Hogy milyen élmény volt az első csoportos gerincjóga óra, nem emlékszem rá, ugyanakkor valami olyasmi érzet maradt meg bennem, hogy ez ugyanaz, mint amit az elmúlt hónapokban csináltam (vagyis csendben voltam), csak ezúttal már hozzáadódott egy új “réteg”: a test figyelése.

Nem gondolkodtam és hoztam döntéseket arról, hogy megyek-e a következő órára, hanem rábíztam az egészet a testre.

Arra lettem figyelmes, hogy egyre gyakrabban jelennek meg előttem az órák. Nem igazán számoltam, hogy mennyiszer megyek egy héten, hiszen mindig csak 1 óra létezett: az, amelyik éppen itt és most történik.

A jógaóra valójában nem akkor kezdődött, amikor az oktató azt mondta, hogy “Elkezdjük”, hanem sokkal inkább akkor, amikor megjött az első impulzus arra, hogy berakjam a ruhát a közelgő alkalomra és elinduljak.

A különféle pózok gyakorlása csak egy szakasz volt az egészben, és az a szó, hogy “jóga”, magában foglalta azt is, hogy:

  • megfogom és lenyomom a kilincset a bejárati ajtón
  • köszönök a recepciónál és átadom a bérletet
  • átöltözöm és bezárom a szekrényt
  • leterítem a jógaszőnyeget
  • óra után csendben üldögélek.

Mindezek egybeolvadtak, és eltűnt a különbség gerincjóga, hatha jóga vagy éppen a jóga flow óra között.

Persze az egészhez valószínűleg az is nagyban hozzájárult, hogy már az elejétől kezdve fantasztikus oktatókkal jógázhattam együtt (továbbra is a Samadhi Jógastúdióban), ami nem csak egy sima tornaóra volt, hanem sokkal inkább egy olyan “tér”, ahol mindenki szabadon feloldódhatott az oktató által biztosított csendben.

3. A jóga pozitív hatásai 14 hónap után

Nem véletlen, hogy annyiféle könyv, cikk, és mindenféle anyag érhető el a témában, hiszen a jógában való elmélyülés tényleg végtelen.

A folytatásban 3 olyan pozitív hatást osztok, amelyek az első 14 hónap során kibontakoztak, és amelyek ezen bejegyzés írása közben maguktól megjelentek.

A test kényelmesen tud ülni a földön keresztezett lábakkal.

Érdekes, hogy éppen ez áll itt elsőként, hiszen gyakran ilyen-olyan szellemi változásokról számolnak be a kezdő jógások, ugyanakkor az esetemben a csendes hónapok után valószínűleg éppen a fizikai dolgokban való elmerülés biztosította a kiterjedést.

Korábban a meditáció jellemzően egy széken ülve történt, ám ahogy egyre gyakoribbá vált a jógázás, azt tapasztaltam, hogy a test már egyre nagyobb kényelemben tudott a földön ülve, egyenesen megmaradni.

Ennek hatására még mélyebbek és hosszabbak lettek az elcsendesedős időszakok a napokban, ami a meditáció újfajta színezetével ismertetett meg.

Ajánlott online kurzus: Meditálok online kurzus

Valószínűleg van az egésznek valamilyen energetikai magyarázata is, ugyanakkor a lényeg, hogy a jóga által sokkal élvezhetőbbé vált a keresztezett lábú ülés (előtte maximum csak pár percig működött a dolog, aztán masszívan elzsibbadtak a lábak).

A földön ülés olyannyira a mindennapok részévé vált, hogy az is gyakran előfordul, hogy például filmnézés közben ezt a pozíciót veszi fel a test.

Finomabbá váltak a testi érzékelések.

A korábbi, több évnyi meditáció jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy fókuszáltan menjen a munka, jelen maradjak a mindennapok dolgaiban, és úgy általánosságban ne a gondolatok világában, hanem itt és most éljek.

A jógázás által a figyelem egy még mélyebb dimenzióját tapasztalhattam meg, amelyhez új elemként a test nagyon finom, apró “pezsgései” is bekapcsolódtak.

A test egy olyan támogató jelzőrendszerként kezdett el működni, amely által érzékenyebb lettem a lágy energiaként felbukkanó “rezgésekre”.

Ez azt jelenti, hogy nem pusztán a jelenben érzékelem, hogy milyen érzetek formálják a testet, hanem tisztábban felfoghatóvá vált az is, hogy mi felé tart.

Egy nagyon egyszerű példával leírva mozgás közben ez úgy mutatkozhat meg, hogy intuitív módon még azelőtt megáll a test egy pózban, mielőtt fájdalom érné. Persze ez nem jelenti azt, hogy nincsenek intenzív érzetek például egy izomcsoport megfeszülésénél, hanem inkább az a lényege, hogy teljesen kitisztult, hogy aktuálisan mi jelenti a test számára a lehető legoptimálisabb és legegészségesebb működést.

Ezáltal az ételek kiválasztása, a testmozgás mennyisége, fajtája és intenzitása, illetve általánosságban a testnek a külvilággal történő interakciói is áramlóbbá váltak.

A test dolgairól szóló gondolatok elhalványodtak.

Valószínűleg sokan megdöbbennének, ha látnák maguk előtt “kiterítve”, hogy egy adott napon milyen sok gondolat szól a test kényelméről. Attól kezdve, hogy mibe öltözzön, mit egyen, mit igyon, egészen odáig, hogy milyen tárgyakat vegyen magához, mennyit pihenjen, stb. – rengeteg gondolat szól arról, hogy biztonságban túlélje a napot.

Úgy tűnik, hogy jógázás ahhoz is hozzájárult, hogy ez az egész átváltson egyfajta “automata” működésre.

Ez azt jelenti, hogy többé nem szükséges gondolatok szintjén dönteni arról, hogy például vigyünk-e be extra vitamint a testbe, esetleg csináljunk-e meg egy nehezebb jógapózt vagy éppen együnk-e húsos ételt, hanem teljesen spontán módon elvégzi azt, ami a leginkább szolgálja a működését.

Ehhez persze fontos lépés lekapcsolni a mentális szűrőt, amelyik megítélné a helyzetet (“de mégis miért éppen erre van szükség?!”), és egyszerűen érdemes szabadon hagyni, hogy a jelenben, önmagától működjön az egész rendszer.

Az esetemben így jelent meg például a főként növényi alapú táplálkozás, kivonult a napi kávéfogyasztás, illetve bekapcsolódott a heti egyszeri 24 vagy 36 órás böjtölés. (Persze ezek a szokások is bármikor megváltozhatnak, és jöhet valami teljesen új a helyükbe.)

Nem egy döntési-gondolati rendszer támogatja az egészet, ahol szükséges folyamatosan elemezni a felmerülő eseményeket, hanem elég hagyni mindent szabadon átáramolni magunkon.

Ugyanígy van ez például azokkal a kérdésekkel is, hogy mikor ajánlott egy komolyabb jógaszőnyeg beszerzése, illetve érdemes-e jelentkezni a jógaoktatói képzésre. Erről szól a következő szekció.

4. Evolúció: saját jógaszőnyeg és jógaoktató képzés

Mivel a jógázás jellemzően a stúdióban történt, sokáig fel sem merült, hogy saját jógaszőnyeget vegyek. Bőven tökéletes volt az, amit ingyen lehetett használni – plusz így a matrac hordozásával sem volt külön macera.

Bár volt egy kis jógaszőnyeges kaland az első jógatábor közeledtével, végül aztán úgy alakultak a dolgok, hogy maradtam a stúdiós szőnyegnél.

Már nagyjából egy éve jártam aktívan az órákra (heti kb. 6-7 alkalommal, néha reggel és este is), amikor az egyik este, egy hirtelen jött inspirációtól vezérelve Ádám weboldalát böngésztem.

Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy táncra perdültek az ujjaim a laptop billentyűzetén, és elküldésre került a jelentkezésem a 200 órás hatha jógaoktató képzésre.

(…)

Hirtelen jött a dolog.

Nem igazán voltak jógaoktatói ambícióim, ugyanakkor ismét csak hagytam, hogy vigyen előre a folyamat. (A bejegyzés írásakor még tart a képzés, szóval majd kiderül, hogy mivé formálódik az egész.)

A képzés elején kaptunk egy emailt Ádámtól, amelyben szerepelt egy olyan javaslat a jógaszőnyeget illetően, hogy:

“érdemes beszerezni egyet, mert jobb érzés a sajátodon gyakorolni”

Úgy tűnt, hogy ez az a pont, amikor érdemes újra a felszínre hozni a jógaszőnyeg vásárlását. Ez összhangban volt azzal, hogy részt vettem néhány jógás magánórán is, ahol lehetőségem nyílt egy igazán jó minőségű szőnyegen gyakorolni. (Ezúton is köszönöm Zoénak a lehetőséget!)

A különbség a korábbi szőnyeghez képest?

Ég és föld.

Persze valószínűleg az is közrejátszott a dologban, hogy sokat változott a test, pontosabban végre tudta hajtani az egyes ászánákat (jógapózokat), és teljesen másféle élmény volt az új gyakorlószőnyegen mozogni.

Anélkül, hogy hosszúra nyújtanám a sztorit: a választásnál kétféle típusra redukálódott le az opciók száma, és végül – kalandos módon – úgy alakultak a dolgok, hogy mindkét típusból került hozzám egy-egy darab.

Ez az a két szőnyeg:

Ha jelen bejegyzés olvasása közben éppen jógaszőnyeg vásárlása előtt állsz, akkor egyszerűen csak annyi az üzenetem, hogy:

Hagyd, hogy téged találjon meg a szőnyeged.

Mindig minden a megfelelő időben és módon történik, és lehet, hogy sokáig egyáltalán nem is lesz szükséged saját szőnyegre.

Persze, ha otthon gyakorolsz, és szándékodban áll komolyan venni az egészet, akkor érdemes venni egy valamilyet – mondjuk egy elég jót. A szőnyeg “szupersége” helyett vannak lényegesebb dolgok is, amelyekről a folytatásban mesélek.

5. Otthon jógázás és a jóga szokássá alakítása

A fenti történetben egy adott ponton – nagyjából a félúton – szinte természetes módon jött az, hogy minden reggel átmozgassam a testet néhány egyszerű jógagyakorlattal.

Mivel a szokások kialakítása a gyakorlásnak köszönhetően könnyedséggel ment, ezért a legegyszerűbb módszert vetettem be arra, hogy szokássá formálódjon a reggeli mozgás:

  • Mielőtt este aludni mentem, a hálószoba ajtajához, a földre leterítettem a jógaszőnyeget.
  • Amikor reggel a hálóból kifelé jövet a fürdőszoba felé vettem az irányt, akkor szinte elkerülhetetlenül ráléptem a szőnyegre.
  • Ha már úgyis éppen a szőnyegen voltam, akkor semmiből nem állt kicsit mozogni is. 😉

Ezzel az egyszerű kis folyamattal néhány hét alatt már olyan stabil szokássá formálódott az egész, hogy azóta a szőnyeg előző esti leterítése nélkül is természetes a reggeli mozgás (amit aztán jellemzően az elcsendesedés követ).

Kapcsolódó bejegyzés: 1000+ nap tudatos szokáskövetés tapasztalatai

A jóga otthoni gyakorlásához segítségedre lehetnek az ilyen-olyan Facebook és YouTube videók, ugyanakkor létezik egy egészen nagyszerű weboldal, amely szintén Ádámon – és a társán, Brigin – keresztül bontakozik ki -, ahol időtartam, intenzitás és még egyéb paraméterek alapján tudsz magadnak órát választani.

Egyedi Brigi és Diószegi Ádám weboldala profi jógás videókkal

A weboldal neve: Nirvana – Online jóga

Mindez nagy segítséget adhat a tudatos és elmélyült gyakorláshoz, hiszen profi oktatókkal, profi kép és hangminőségben, és lényegében ingyen tudsz gyakorolni – ha pedig utána éppen az jelenik meg, hogy szívesen támogatod Brigi és Ádám munkáját, akkor arra is van lehetőség.

Úgy tűnik, hogy a bejegyzés végéhez értünk, szóval jöjjön az összefoglalása az egésznek.

Összefoglalva

Már többször is megjelent az az üzenet a blogon, hogy mindig minden tökéletesen történik – nincs ez másképp a jógás sztorival sem. A mély csendben talált meg a jóga, “kiragadott” onnan, hogy aztán a Teljesség egy addig felfedezetlen aspektusát mutassa meg.

Leginkább a test dolgait tekintve finomodott az érzékelésem, és külön örömteli, hogy a test már tud kényelmesen és egyenesen ülni, illetve állni.

A jóga által a napi szintű elcsendesedésben – vagy ismertebb nevén: meditációban – is új kapuk nyíltak meg.

Bízom benne, hogy sokan megtapasztalják a jóga áldásos hatásait, és bízom abban is, hogy ez a bejegyzés kedvet csinál azon férfiak és nők számára egyaránt, akik eddig még csak távolról szemlélték a jógát.

Végül pedig jöjjön egy igencsak hasznos videó arról, hogyan kezdheted el – vagy éppen mélyítheted el – a jógagyakorlásodat:

 

Ismerd meg Önmagad Kezdőcsomag

Ez a csomag abban segít, hogy tudatára ébredj formamentes természetednek. Ha kíváncsi vagy rá, akkor kattints a gombra a folytatáshoz.

Ha úgy érzed, hogy másoknak is hasznos lehet a bejegyzés, akkor bátran oszd meg a számodra szimpatikus helyen: