Felmerült már benned, hogy milyen lenne teljesen kiszakadni a mindennapok pörgéséből és befelé figyelve csak magaddal foglalkozni?

Képzeld el a következőket:

1. nincs semmilyen kötelezettséged
2. nem kell munkába járnod és van elég pénzed arra, hogy kifizesd a lakást, ételt és egyéb extrákat is
3. a környezeted jellemzően nyugiban hagy és az ismerősök is szinte alig keresnek.

Kiderült számomra, hogy milyen ez az élet.

Persze, amikor nagyjából 8 hónappal ezelőtt az egész elkezdődött, nem azzal a céllal indultam neki, hogy egyszer majd valamikor beszámoljak róla, hanem egyszerűen csak mélyen belül valami afelé vitt, hogy félretegyem a külvilág dolgait.

Nem vonultam el egy távoli kis faluba, hanem mindezt a nagyváros aktív pörgésében tettem. A különbség a korábbi életvitelhez képest annyi volt, hogy látszólag alig csináltam valamit. Néha leírtam dolgokat egy füzetbe, olvastam ilyen-olyan könyveket, találkoztam emberekkel, ugyanakkor a nap jelentős részében egyszerűen csak ültem és éberen figyeltem befelé.

Ebben a bejegyzésben csak egy apró kis töredékét van lehetőség bemutatni annak, hogy mi mindenre leltem a folyamat alatt, hiszen sokkal fontosabb, hogy mi az, ami közben eltűnt. A lenti 5 fő fejezet betekintést nyújt abba, hogy mi az, ami megváltozott, és bízom benne, hogy mindez téged is inspirál arra, hogy a gyakran vég nélkülinek tűnő hajsza helyett (amit “életnek” hívunk) végre megérkezz egy biztos és mindig békés helyre – Önmagadba.

1. A visszavonulás oka
2. Ezeket csináltam 8 hónap alatt
3. Az átalakulás folyamata
4. A szenvedés és a szenvedés vége
5. Ébredés a gondolat álmából

1. A visszavonulás oka

Könnyen lehetne utólag elemezgetni és különféle teóriákat gyártani arról, hogy miért is indult el ez a folyamat, ugyanakkor az ok rendkívül egyszerű: mert ez jött.

Ami korábban arra késztetett, hogy létrehozzak dolgokat (írjak blogposztokat, készítsek online kurzusokat, tartsak előadásokat), az egy adott ponton átváltott valami másba, és inkább a befelé figyelés került az első helyre.

Ebből pedig az következett, hogy:

• hagytam, hogy maguktól kivonuljanak az ilyen-olyan teendők a mindennapokból
• helyettük nem vettem fel semmilyen új kötelezettséget
• csak a kötetelező(nek tűnő) dolgokat csináltam meg, ami elég volt ahhoz, hogy például a vállalkozások is fussanak tovább.

Őszintén, fogalmam sem volt, hogy mi ez az egész, miért történik, és hová fog elvinni.

Bár a különféle spirituális könyvek hatására gondolatként többször felmerült az, hogy akár a híres megvilágosodást és “megszabadulást” is elérhetem, de valójában azt sem tudtam, hogy az micsoda…

Egyszerűen csak csináltam azokat a dolgokat, amelyekkel szívesen foglalkoztam.

2. Ezeket csináltam 8 hónap alatt

A sok-sok szokás, amelyekről a korábbi bejegyzésekben és emailekben írtam, szépen lassan – és teljesen természetes módon – kivonultak a mindennapokból. Néhány közülük megmaradt, de már egyáltalán nem vezettem őket a Szokáskövető táblázatban (korábban persze ez nagy segítséget jelentett a tudatos életvitel kialakításában).

Az aktív és pörgős napokat fokozatosan másféle ritmus váltotta fel. Bár furán hangozhat, de legtöbbször egyszerűen csak ültem.

Amikor néhány baráti beszélgetés alkalmával szóbakerült ez a dolog, akkor sokan nem értették, mit jelent az, hogy “csak ülök”. Meditálok? Koncentrálok valamire? Gondolkodom?

”Nem, csak ülök.”

A meditáció ekkorra már nem egy különálló tevékenység volt a napomban, amit “csinálok”, hanem lényegében maga az élet vált meditációvá. Így pedig bármikor, bármilyen tevékenység közben Önmagammal tudtam maradni.

Az üldögélés mellett azért történtek egyéb dolgok is:

• nagyokat sétáltam a városban
• finom ételeket ettem
• részt vettem néha egy-egy céges megbeszélésen vagy baráti találkozón
• elautóztam természetközeli helyekre (ott pedig sétáltam vagy ültem)
• bevásároltam, virágot öntöztem, mosogattam
• Eckhart Tolle előadásokat néztem
• könyveket olvastam.

Nagyon jól elvoltam pusztán ezekkel a dolgokkal, és mint egy kis növény, csak úgy léteztem.

Párszor persze megindultak a gondolatok, és mentális szenvedést hoztak létre az olyan kérdések, mint hogy “mi lesz így velem?” és “hová visz ez az egész?”, de rendszerint ugyanaz a válasz jött: nem tudom. Amikor pedig ezzel kényelembe kerültem és békében voltam a puszta létezéssel, akkor maguktól értek el bizonyos felismerések.

3. Az átalakulás folyamata

A több hónap alatt fokozatosan ébredtek fel bennem a dolgok. Valamikor könyvekben olvasott dolgok hatására, valamikor pedig csak úgy maguktól, szinte villámcsapásként jöttek a felismerések, amelyek nem minden esetben gondolatok, hanem inkább mélyebb szintű, intuitív megértések voltak.

Ami külön érdekes, hogy néha elindult egy-egy belső narráció, ami olyan volt, mint ha előadást tartanék magamnak. Úgy tűnik, hogy ez leginkább abban segített, hogy intellektuálisan is megértsem azokat a belső folyamatokat, amelyek a felszín alatt történtek.

Nagyon hosszan lehetne boncolgatni, hogy mi minden változott át, ugyanakkor lent 3 olyan dolgot emelek ki, amelyek valószínűleg a leglényegesebbek, mivel ezek jelentek meg a bejegyzés írása során.

Csendben vagyok – kívül, belül.

Az, hogy “csendben lenni”, nem csak azt jelenti, hogy nem szólni egy szót sem. A valódi csend az elme tisztasága, amikor nem észlelünk egyetlen gondolatot sem, hanem csak úgy az “ürességben időzünk”.

Bár ez félelmetesen hangozhat, valójában a gondolatnélküliség teljesen természetes állapot.

Sőt, sokkal inkább természetes, mint a folyamatos agyalás és a dolgokon való végtelen pörgés…

A tiszta elme nem csak meditáció közben lehetséges, hanem akár interakcióba is léphetünk másokkal úgy, hogy közben nem gondolkodunk, sőt, még előadást is lehet úgy tartani, hogy nem előre elkészített gondolatokat viszünk oda, hanem egyszerűen hagyjuk spontán módon előbukkanni a szavakat.

Sok-sok évnyi kondicionáltság tört meg azzal, hogy egyszerűen csak nyugton bírok lenni, tisztán, gondolatok nélkül, és a kényszer is elmúlt, hogy reagáljak az esetlegesen előbukkanó dolgokra.

Kényelmes nem tudni dolgokat.

Azzal, hogy kényelmessé vált a belső csend, ugyanúgy normális lett az is, hogy többé nem szükséges tudnom azt, hogy mi és hogyan fog történni az életben. A korábbi aktív tervezgetést felváltotta az, hogy egyszerűen békében vagyok azzal, ami éppen van, és ebből az elfogadásból hagyom szabadon kibontakozni a dolgokat.

Persze ez nem jelenti azt, hogy soha többé nem használok naptárat vagy nem írok fel magamnak egy-egy elvégzendő feladatot, hanem inkább arról van szó, hogy nem az ilyen-olyan történésekben – és ezzel együtt a jövőben – keresem a beteljesedést.

Teljes vagyok itt és most, és ebből a teljesséből pedig egy igazán vibráló és színes élet bonatkozik ki, ahol békésen azt tudom mondani bármire: “nem tudom”.

A helyzet az, hogy valójában senki nem tudja, hogy mi lesz holnap (sőt, még azt sem, hogy 10 perc múlva), akkor pedig miért ne ismerjük ezt be, és egyszerűen csak hagyjuk a dolgokat olyannak lenni amilyenek?

Nem a gondolkodásból származtatom az identitásomat.

Könnyű belefutni egy alapvető tévedésbe: azt hinni, hogy azok vagyunk, amit a gondolatok mondanak nekünk. Valószínűleg ismered azt a bizonyos “hangot a fejedben”, amelyik megmondja, hogy ki vagy te a világban, illetve milyen céljaid és vágyaid vannak. Ez a hang szinte szünet nélkül narrálja az életed történéseit, és előfordul, hogy néha kevésbé kedves dolgokat is mond…

Van egy hírem számodra: az a hang valójában nem te vagy.

“Oké, akkor mégis ki vagyok?” – jöhet rögtön a kérdés.

Röviden rámutatva: te sokkal inkább az a “tér” vagy, ahol a hang felmerül, és aki – pontosabban Ami – tudatában van a gondolatok hangjának. Bár erre valószínűleg fokozatosan fogsz ráébredni, amihez hasznos lehet például a napi meditáció.

Kapcsolódó bejegyzés: Erre tanított 130+ óra meditáció

Amikor nem a gondolkodásból származhatjuk az identitásunkat, akkor sok minden megváltozik. Például:

• hirtelen súlyukat vesztik a múltbéli történések, és pusztán azok maradnak, amik valójában: egyszerű történetek
• feloldódik a frusztráció a jövőhöz kapcsolódóan (hiszen a jelenben azok is csupán gondolatok)
• sokkal éberebbé válunk a jelen pillanat valóságára és újféle fényben látjuk kibonatkozni a dolgokat.

A folyamatos gondolkodáson és agyaláson túllépve egy olyan élet vár ránk, amely több örömöt és mélyebb lelki békét hoz, továbbá a szeretet belső sugárzása válik az alap állapotunkká.

Persze amíg nem ébredünk rá Önmagunkra, addig előfordulhat némi “zavar az erőben”…

4. A szenvedés és a szenvedés vége

A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy milyen kellemes kis történet ez az egész, és milyen jó lehet “Zalaba Krisztiánnak” lenni, akit már elértek ezek a felismerések.

A helyzet az, hogy a 8 hónap alatt a szenvedés megtapasztalása is aktívan megjelent. Ez a szenvedés főként mentális természetű volt (mint a legtöbb szenvedés a világban), ami azt jelenti, hogy maguk a gondolatok okozták. Ugyanakkor erre valószínűleg szükség is volt, hiszen nem ért el volna az a felismerés, hogy:

Egészen addig szükség van a szenvedésre, amíg ráébredünk arra, hogy nincs szükségünk több szenvedésre.

Ez az egész arra mutat, hogy amíg nem ébredünk rá, hogy a gondolatok okozzák a szenvedést, addig ilyen vagy olyan módon szenvedni fogunk miattuk. Azon kifejezés alatt, hogy “szenvedés”, a következőket is értem: nyugtalanság, frusztráció, vágyakozás, boldogtalanság, elégedetlenség, negativitás.

Szenvedhetünk például azért, mert:

• olyanok vagyunk, amilyenek jelenleg vagyunk és az valamiért nem megfelelő
• még nem vagyunk olyanok, amilyenek lenni szeretnénk
• valami megtörtént velünk a múltban és amiatt nem élhetünk nyugodtan
• valami még nem történt meg velünk, és mindaddig nem élhetünk nyugodtan.

Ha figyelmesen végigolvasod a fenti pontokat, akkor láthatod, hogy mennyire abszurd az egész. Sem ez nem jó, sem pedig amaz…

Akkor mégis mi lehet az, ami kivezet ebből az egész őrületből?

A jelenlét. Mégpedig a jelenlétnek az a fénye, amelyben megláthatod azt, hogy ezek pusztán gondolatok, amelyek előtted bukkannak fel és előtted tűnnek el. Azért írom, hogy “előtted”, mert azáltal, hogy “látod” a gondolatokat (érzékeled őket), az azt mutatja, hogy te valami más vagy a háttérben, nem pedig maga szenvedést okozó gondolat vagy maga az elszenvedő.

A szenvedésnek az vet véget, hogy nem bontod kényszeresen elemeire a dolgokat, nem címkézed meg és hasonlítgatod össze őket egymással. Egyszerűen hagyod működni a Teljességet és készségesen együttműködsz vele anélkül, hogy problémát csinálnál bármiből – főként saját magadból.

A szenvedés egy olyan jelenséggé válik, amelynek a megtapasztalását már nem érzed többé szükségesnek. Egy sokkal örömtelibb tanítómester mellé szegődsz, amit akár úgy is hívhatunk, hogy tiszta tudatosság.

Ajánlott videó:

5. Ébredés a gondolat álmából

Mit jelent felébredni? Miből is ébredünk fel? Miért jó az nekünk, ha felébredettek vagyunk és hogyan változik meg ettől az, amit “életnek” hívunk?

Kérdések, amelyekre rengeteg féle választ lehet adni, ugyanakkor egyik sem tudja úgy megismertetni veled a dolgot, mintha magadtól éreznél rá az ízére.

Az ébredéshez többféle aspektusból is lehet közelíteni, ugyanakkor az egyik alapvető elemére úgy mutathatunk rá, mint felébredés a gondolat álmából.

Nagyon egyszerűen fogalmazva ez azt jelenti, hogy többé nem a gondolataid fognak irányítani, és egyúttal nem is hiszel el minden egyes gondolatot, amit érzékelsz. “Kettéválik” a tudatosság és a gondolkodás, és az így előbukkanó tágasság érzete hirtelen mindent teljesen más megvilágításba helyez.

Ezt követően mész tovább, és elkezdesz vizsgálódni, hogy ha nem a gondolataid vagy, akkor mégis kicsoda – inkább Micsoda – vagy valójában?

A személy, akinek korábban hitted magad, szépen “oldódik”. Megtörténik a ráébredés arra, hogy az az “én”, akivel korábban azonosítottad magad és akinek korábban hitted magad, valójában gondolati természetű.

• Ki vagy valójában, ha “te” csak figyeled a gondolatokat?
• Ki vagy akkor, amikor egyáltalán nem érzékelsz gondolatokat?
• Hová tűnik a tiszta belső csendben az “én”?

Nem pusztán a tested vagy, nem a gondolataid vagy, és valójában nem is egy személy vagy.

A koncepcionális tudáskeresés helyét átveszi az intuitív értelmezés, és a “külvilágod” egyeránt átformálódik. Ugyanúgy látsz, hallasz, és érzékelsz dolgokat, emellett mégis valami más lesz és minden újszerűvé válik. Vibrálónak tűnik a világ, az “élettelen anyagot” is élettel telinek látod. Tisztán kirajzolódik, hogy te és a környezeted Egy Vagytok.

Eggyé vállsz az élettel, és együttműködövé válsz a táncban. Áthat a tiszta létezés öröme, ahol már nem a kényszeres gondolkodás, a folyamatos “csinálás”, és az elfoglaltságok keresése tölti ki a tudatosságodat.

Csak Vagy.

Békében, nyugalomban, természetesen. Önmagadban is “megállsz”, és többé nem szükséges semmit sem hozzád tenni. Teljes Vagy. Nincs keresés, nincs bizonyítgatás, nincs önigazolás. Csak Vagy – úgy ahogy itt és most is Vagy.

Ebből a tisztaságból pedig felragyog valami, ami túl van a szavakon és koncepciókon.

Összefoglalva

A helyzet az, hogy ezúttal nem kifejezetten írhatom, hogy “hú, milyen sokat fejlődtem a folyamat alatt”, hiszen éppen az az “én” került más megvilágításba, akinek olyan sokat számított korábban a fejlődés. Egyszerűen tudatossá váltam a valódi esszenciámra – persze ez nem pusztán az “enyém”, hanem a tiéd is.

Ha figyelmesen megnézed a jelenlegi életedet, akkor láthatod, hogy soha nem állt másból, mint a jelen pillanatból. A gondolataid egymást váltották – felbukkantak, majd eltűntek. Az, amit a “személyiségednek” hívsz, szintén átalakuláson ment keresztül, illetve a tested új formát vett fel. Mi az, ami közben végig változatlan maradt?

(…)

A Lét, a Jelenlét, a Vagyok érzete.

Te sokkal inkább az a fény vagy, amelyik bevilágítja ezt a pillanatot, és amitől olyan valóságosnak tűnik itt minden. Most nézz körbe magad körül, és figyeld meg, hogy milyen élesen és vibrálóan kirajzolódnak a dolgok (tényleg állj le az olvasással és nézz körbe egy kicsit).

Tartsd meg ezt a gondolatok nélküli figyelmet, és emlékezz, hogy Te maga vagy a “háttérből” előragyogó éberség.

A forma átalakul, a gondolatok elmúlnak.

Te Önmagad maradsz.