A “2M” meditációs módszer

Meditálás bárhol ezzel az egyszerű meditációs gyakorlat segítségével
Várható olvasási idő: 3 perc 36 másodperc. Ebben a bejegyzésben egy véletlenül felfedezett meditációs módszer kerül bemutatásra, melynek segítségével tudatosabbá válhatsz formamentes természetedre.

Van itt egy meditációs módszer, amely korábban rendkívül hatékonynak bizonyult abban, hogy tisztábban kirajzolódjon Valódi Természetem.

A dolog teljesen magától, spontán módon fejlődött ki, és nem kifejezetten olvastam ehhez hasonlóról előtte, szóval érdemes megosztani ezen a blogon, mivel előfordulhat, hogy másoknak is segít ráébredni Önmagukra.

A sztori onnan indul, hogy korábban volt egy több hónapos szakasz, amikor napi szinten több órát ültem ilyen és olyan kávézókban, és közben befelé figyeltem. Legtöbbször egyszerűen csak “semmit sem csinálva” léteztem – valamikor csukott szemmel, valamikor pedig nyitott szemmel.

Kapcsolódó olvasnivaló: 8 hónapnyi mély befelé figyelés ezt hozta magával

Ezen hosszú és éber “ülések” során mélyebben ráláttam egy érdekes dologra – a mozgásokra. Amikor nyitva volt a szemem, akkor az előttem elhaladó színekre és formákra (emberekre, autókra, felhőkre) irányult a figyelem, amikor pedig csukva volt, akkor a belső formák (gondolatok, érzések és egyéb finom érzékelések) kerültek előtérbe.

Bár ez akkor még nem tudatos szinten működött, mégis valami fontos dologra ébresztett rá. Mégpedig arra, hogy minden mozgás mögött van egy mozdulatlan háttér.

Ez pedig azt jelenti, hogy amikor a belső mozgásokat érzékelem, akkor az nem lehetek én, mivel “látom” őket. Én valami más lehetek, nem pedig egy gondolati jelenség, ami egyszer csak felbukkan, majd eltűnik.

(A felfedezést, hogy “Akkor mégis ki vagyok én?”, meghagyom neked, hogy magadtól érezd meg az ízét. Ebben akár az Ismerd meg Önmagad Kezdőcsomag is segítségedre lehet.)

Amikor mozgásban vagyunk – legyen az fizikai vagy mentális mozgás – akkor nem kifejezetten vagyunk tudatában a mozdulatlan háttérnek, ugyanakkor egy kis gyakorlással könnyedén tudatossá tehetjük. Ebben segít a “2M” meditációs módszer.

Mit jelent a “2M” meditáció?

A “2M” jelentése: Mozgás és Mozdulatlanság.

Ez a fajta meditáció abban segít, hogy közelebb kerüljünk valódi természetünkhöz azáltal, hogy a minden mozgás háttérében lévő mozdulatlanságra válunk éberré.

Míg egy “klasszikus” meditáció főként a csendességben való elmélyedést segíti elő, és azt mutatja meg, hogy minden hang “alatt” – legyen az külső vagy belső – a csend húzódik meg, addig a 2M meditáció arra mutat rá, hogy minden mozgás mögött teljes mozdulatlanság van.

Ezen mondatok írása is mozgással jön létre (sőt, még az olvasás is, mivel aktuálisan ide irányul a figyelem), mégis van az egésznek egy mozdulatlanság része, amely bár jelenségként nem érzékelhető, mégis letagadhatatlanul jelen van.

A mélyebb megértéshez nézzük meg, hogyan működik ez a gyakorlatban.

Így próbálhatod ki a 2M meditációt

Bár a leggyorsabb módja a 2M meditáció gyakorlásának az a hely, ahol éppen most vagy, ezúttal mégis egy olyan példát hozok, amely az esetemben is egyszerűbbé tette a ráébredést a dolog működésére.

Érdemes egy olyan helyet meglátogatni, ahol rálátsz az utcán történő mozgásokra. Egy kávézó tökéletes helyszín erre.

Egyszerűen csak ülj le az ablaknál, és kezdd el nézni a mozgásokat: az elhaladó autókat, embereket, illetve minden más egyebet. Ne fűzz mentális kommentárt semmihez és senkihez, hanem egyszerűen csak tisztán érzékelj, és hagyj mindent szabadon.

Normális, ha megjelennek gondolatok, ugyanakkor ne reagálj rájuk. Csak legyél. Maradj mozdulatlan, és hagyd, hogy a figyelmedet lekösse a sok-sok mozgás. 

Könnyen lehet, hogy annyira elmerülsz a formák színes játékában, hogy gondolatok nélkül szemléled az egész színdarabot.

Amikor “visszatérsz”, akkor érdemes a figyelmet arra irányítani, hogyan indulnak be a belső világodban is a mozgások. Érzékeld a gondolatokat puszta jelenségekként, amelyek pontosan úgy jönnek-mennek, mint “odakint” az autók.

Ki vagy te, aki érzékeli a gondolatokat?

(Ne válaszolj, csak maradj csendes és éber.)

Ezt követően hagyd el a kávézót és indulj el sétálni. Figyeld a test mozgását, az ilyen és olyan érzeteket (ahogy az egyik lábadról a másikra terhelődik a súly), és a külvilág színességével – hangokkal, szagokkal – együtt érzékelj mindent egységként.

Ki számára jelenik meg mindez?

(…)

Továbbra is maradj csendes, és érezd át azt, hogy van “valami”, ami nem érzékelhető konkrét dologként, mégis minden mozgás hátterében ott van, és belőle emelkedik elő minden jelenség.

Bárhol és bármikor gyakorolhatod a fent leírt módon a 2M meditációt, ám ha éppen szeretnél javaslatokat kapni arra, hogy konkrétan hol érdemes “üldögélni”, akkor a folytatásban találsz pár ötletet.

Ajánlott online kurzus: Meditálok online kurzus

3 kávézó Budapesten a 2M meditáció gyakorlásához

A lenti kávézók kipróbált helyek, és tökéletesen alkalmasak arra, hogy belekóstolj a 2M meditációba. Az egyes helyszínek mellett kapsz javaslatokat arra is, hová érdemes leülni, illetve mikor érdemes ott lenni. Persze célszerű rendelni is valamit – finom kávék és teák kaphatóak náluk. 🙂

My Green Cup – Pozsonyi út

Hová érdemes leülni? Amikor belépsz a kávézóba, akkor érdemes jobbra fordulni, és szembe, a jobb sarokban helyet foglalni, ahol ülve a bejárat felé nézel. A tőled balra lévő nagy üvegfalon keresztül láthatod az éppen előtted elsétáló embereket és kutyákat, illetve érzékelheted az utca forgalmát.

Mikor érdemes ott lenni? A kora délutáni áramlás tökéletes arra, hogy megfigyeld a színdarabot, és utána te is beleolvadj a játékba.

Madal – Hollán Ernő utca

Hová érdemes leülni? Ahogy belépsz, érdemes rögtön balra, az ablak előtt lévő helyek egyikére leülni. Ennél a kávézónál lényegében egyedül ez a két hely van, ahonnan zavartalanul láthatod az utca forgalmát.

Mikor érdemes ott lenni? Leginkább reggel fél 8 és fél 9 között, mivel akkor tisztán érzékelhető a munkába siető emberek lendületesen forgataga.

Starbucks – Király utca

Hová érdemes leülni? Amikor belépsz, akkor bal oldalon az üvegfal mellé lényegében bárhová ülhetsz. Érdemes a középső szekcióban helyet foglalni, mivel úgy a sétáló emberek, illetve a körúton lévő sűrű forgalom egyaránt látható.

Mikor érdemes ott lenni? Szinte bármikor, mivel ez egy meglehetősen forgalmas hely, ugyanakkor van valamiféle bája a délutáni/esti 5-6 körüli időszaknak.

Ajánlott videó:

Összegezve

Meditáció lehet az egész élet, és érdemes nem kizárólag külön elkerített időszakokban gondolkodni, amikor 15-20 percre elcsendesedsz, hanem az éberséget kiterjesztheted minden élethelyzetre.

A fent bemutatott “2M” meditációs módszer segítségedre lehet abban, hogy tudatossá válj arra a “háttérre”, ami minden érzékelhető mozgásnál jelen van.

Mindez tisztán rámutat a jelenségek természetére, amelyek a forma nélküli vászonra kivetítve bukkannak fel és tűnnek el – érvényes mindez a “külső” jelenségekre (amit világnak hívunk), illetve a “belső” mozgásokra (gondolatok és érzések színes kotyvaléka).

Ki vagy te, aki mindezeket érzékeli?

Továbbra se válaszolj, hanem maradj csendes, nyugodt és végtelenül éber.

 

Ismerd meg Önmagad Kezdőcsomag

Ez a csomag abban segít, hogy tudatára ébredj formamentes természetednek. Ha kíváncsi vagy rá, akkor kattints a gombra a folytatáshoz.

Ha úgy érzed, hogy másoknak is hasznos lehet a bejegyzés, akkor bátran oszd meg a számodra szimpatikus helyen: