Hogyan Legyél Önmagad Legjobb Verziója


Ébredtél már fel úgy reggel, hogy rögtön amint kinyitottad a szemedet, megjelent az érzés, hogy már megint itt egy újabb nap, amihez úgy őszintén semmi lendületed nincs nekikezdeni?

Úton a fürdőszobába rengeteg gondolat futott át az agyadon, és nem voltak meg a tiszta válaszaid arra, hogy miért is csinálod ezt az egészet.

Pedig valójában minden rendben, hiszen van hol aludnod, van munkád, ugyanakkor valamiért mégis azt érzed az életed ezen pontján, hogy egyszerűen nem kerek a dolog.

Jól KÉNE érezned magad, de…

Belül mégis az van benned, hogy lehet, kicsit kiüresedtél, és már az új célok sem visznek előre. Tudod, hogyan kell célokat kitűzni és megvalósítani őket, mivel már többször is megtetted – most viszont mégis azt érzed, hogy nem ez fogja előre vinni az életedet.

Az egyik olvasó pontosan erről számolt be a levelében:

“Hiába tűzöl ki egy célt,
ha eléred, kis ideig örülsz neki”

 
Ehhez az egészhez nagyon tudtam kapcsolódni. A helyzet az, hogy voltam már a világ szemével sikeres, de belül kicsit sem teljes.

Fura érzés volt megtapasztalni azt, hogy hiába pipáltam ki sorra a céljaimat, időről-időre visszaestem ugyanabba az állapotba:

  • amikor rendszerint egy nagy sóhajjal indultak a reggelek
  • amikor fogalmam sem volt, hogy miért is csinálom a dolgokat
  • amikor nem láttam magam előtt, hogy merre és hogyan tovább.

Nem tudtam, hogy mi lehet a gond, és csak jóval később sikerült tudatosítanom, hogy ami addig működött az életemben, nem feltétlenül visz el a következő szintre.

Ez pedig azt jelenti, hogy hiába tűznék ki új, nagyobb, jobb célokat, nem feltétlenül lennék boldogabb. Úgy éreztem, hogy valami másra lenne szükségem, amely abban segít, hogy egy nagyobb, átfogóbb képet kapjak, és meglegyenek a válaszaim arra a kérdésre, hogy “Hogyan tovább?”…

Ekkor kapcsolódott be az életembe a VISION.

Zalaba Krisztián

Szia, itt Zalaba Krisztián, és a helyzet az, hogy ha ott van előttünk egy tiszta jövőkép, egy szívből jövő vízió, amiben őszintén hinni tudunk, akkor minden más könnyebbé válik az életben.


Megjelenések

Az elmúlt években kb. 5-6 ezer emailt váltottam olvasókkal, ahol rendszerint arról érdeklődtek, hogy mégis hogyan tudok ennyi mindent megvalósítani és kitartóan, türelmesen, ugyanakkor lendületesen menni előre az álmaim felé.

A válaszom erre jellemzően ugyanaz volt: a VISION-öm segít.

Sokáig persze ez nem volt ennyire egyértelmű, hiszen csak célokat fogalmaztam meg magamnak, amelyeket lépésekben megvalósítottam, aztán azt hittem, hogy valami baj van velem, mikor egyre kevésbé tudtam örülni az eredményeknek…

Ami változást hozott, az az volt, amikor egy VISION-t is összeállítottam magamnak. Megfogalmaztam magamnak írásban, hogy hogyan szeretnék élni (az érzéseimről írtam, nem pedig csak arról, hogy MIT szeretnék), készítettem egy VISION-falat, amelyet utána minden egyes reggel meglátogattam.

Így festett a VISION falam korábbi, 3.0-ás verziójának egyik részlete

Észrevettem azt, hogy lépésekben elkezdenek kitisztulni a dolgok, és könnyebb meghozni azokat a döntéseket is, mire mondjak IGEN-t, illetve NEM-et az életben. Ezzel a fókusszal teljesen másféle minőségben építhettem tovább az életemet.

3 év gyakorlás és többszöri alakítgatás után úgy éreztem, hogy szívesen megosztanám a VISION-nel kapcsolatos tapasztalataimat másokkal is. Egyszerűen azért, mert szeretném, hogy a lehető legtöbb ember számára valóság legyen az, hogy azt tudja mondani reggelente:

“Jó úton vagyok. Jól érzem magam.”

Nekiláttam egy átfogó útmutató elkészítésének.

VISION Tervező

Online Kurzus

Tervezd meg a VISION-ödet 3 lépésben, vágj bele lelkesen a megvalósításba akár még ma, és holnaptól ébredj izgatottan minden egyes reggel

A VISION Tervező egy olyan online kurzus, amely abban segít, hogy megfogalmazd magadnak, milyen a Legjobb Önmagad, és felépíts egy olyan jövőképet, amelyben őszintén hinni tudsz. Ennek eredményeképp nem kérdőjelezed meg úton-útfélen, hogy jó úton jársz-e, hanem lesz egy olyan vezérfonalad, amely mentén lendületesen haladhatsz előre az életben.

A kurzust azért állítottam össze, hogy rávilágítson arra, hogy ha a célok kitűzésén felül a saját egyedi értékeinkre is gondolunk, akkor sokkal tartalmasabb életet élhetünk. Ha nem abból indulunk ki, hogy “mit akarunk elérni”, hanem arra helyezzük a fókuszt, hogy “hogyan szeretnénk létezni”, akkor teljesen máshogy néz majd ki az életünk folyamata.

A VISION erről szól: magáról a folyamatról, amelyben kiteljesedve érezhetjük magunkat, ahol tudatosítjuk, hogy a döntéseinkkel mi teremtjük meg a saját magunk valóságát, és ahol mindvégig másokra is odafigyelünk.

A kurzusban 3 év tapasztalatát foglalom össze, ahol sokféle konkrétumot bemutatok, őszinte példákkal és akciópontokkal színesítve, és természetesen írok arról is, hogy nekem milyen kihívásaim voltak a folyamat közben.

Ezeket a fő témákat bontom ki:

  • Hogyan kezdj neki a VISION-öd megfogalmazásának és mi mindent foglalj bele
  • Hogyan állíthatod össze úgy a VISION-falad, hogy őszinte lelkesedést váltson ki belőled és reggelente akcióra inspiráljon
  • Ismerd meg a VISION-falam építésének három fázisát, ahol azt is megosztom, hogy mi és miért működött jól (illetve kevésbé jól)
  • Hogyan kezdj neki a VISION-öd megvalósításának és milyen személettel tekints a folytatásra
  • 3 szokás, amelyek a legtöbbet tudnak segíteni a VISION-öd folyamatában.

 

Ami lényeges: ez nem egy újabb célkitűző program.

Itt nem arról fogsz tanulni, hogy milyen célokat és hogyan fogalmazz meg magadnak. Sokkal inkább egy olyan szemléletet ismerhetsz meg, ahol a célok elérése helyett maga a folyamat, a megvalósítás biztosítja az örömöt.

A különféle évtervezőktől abban is különbözik a VISION Tervező, hogy a 3, 6, 12 hónapos távlaton túl tekint a dolgokra, és azt a bizonyos “Big Picture”-t, az átfogó képet segít konkretizálni. Ez nem pusztán célok gyűjteménye, hanem sokkal több annál: Legjobb Önmagad megismerésének és megteremtésének folyamata.

A VISION Tervezőt egy csomagban teszem elérhetővé, amely a következőket tartalmazza:

 

  • Átfogó írott útmutató

    Ha olvastad már a tartalmas írásaimat, akkor ez a VISION Tervezőben is ismerős lesz. Ez az anyag nagyon hasonló az eddigi írott formájú útmutatóimhoz, azzal az extrával, hogy ez még tartalmasabb, még több példát, őszinte sztorit, és konkrét akciópontot tartalmaz.

  • Életszerű példák és extra inspirációk

    Tudom, hogy az életszerű példák mindig sokat segítenek abban, hogy könnyebben érhetőek legyenek a dolgok, ezért a sajátjaimon felül mások VISION-jeit is megismerheted, amely további extra inspirációt tud biztosítani.

  • Korlátlan hozzáférés és ingyenes frissítések

    A kurzust bármikor, bármeddig és bárhonnan eléred – laptopról, mobilról, tabletről. Ezen felül ha új anyagokkal frissül a VISION Tervező, akkor azokat szintén rögtön megkapod.

  • Bónusz #1: VISION Meditáció Szilasi Mártival

    A kurzushoz extraként elérhető egy 15 perces meditáció, amelyet Szilasi Mártival vettünk fel. Márti az Anahita Temple jóga és szellemi központ alapítója, és emberek ezreinek segít abban, hogy spirituálisan is kiteljesedett életet éljenek (én is sokat kaptam tőle a tanfolyamai és meditációi által).

  • Bónusz #2: "A célokon túl" előadás

    Elérhetővé teszem egy korábbi előadásom hangfelvételét, amelyen azzal kapcsolatosan osztottam meg őszintén a tapasztalataimat, hogy melyek voltak azok a lépések, amelyek egy teljesen új szintre emelték az életemet.

  • Bónusz #3: "Belső Kör" tagság

    A csatlakozással meghívást kapsz a Belső Kör privát Facebook csoportba, amely a Minden.Egyes.Nap kurzusokhoz csatlakozott tanulók számára érhető el.

 

A kurzus egy szép, igényes és könnyen használható online felületen érhető el. Számomra fontos, hogy nem csak érthető, hanem igényes formában adjam át az anyagokat. Egyszerűen szeretem, ha jó ránézni valamire.

A kurzus online felületén lépésről lépésre tudsz végigmenni az anyagon



Íme pár őszinte vélemény azoktól, akik már csatlakoztak a kurzushoz:

“Segített tisztábban látni a teljes képet”


Amikor a VISION-ömet írtam, akkor eleinte össze-vissza kavargott minden a fejemben, de aztán rájöttem, hogy túl agyalom ezt az egészet és nem létező elvárásoknak akarok megfelelni. Amikor ezt sikerült elengednem, akkor szinte jött minden magától. 

A VISION Tervező segített megtalálni a saját vezérfonalamat, aminek a darabjai megvoltak, de nem álltak össze a fejben egy egységes egésszé. Emellett szintén segített tisztábban látni a teljes képet, két lépést hátra lépni és messzebbről megnézni ugyanazt.

– Bogi, 31, jogi asszisztens

“Büszkeséget és egy világítótornyot adott számomra”


A kurzus alatt elkezdtem összeszedni azokat a képeket, idézeteket, eredményeket, amelyek egy érzést, érzetet közvetítenek. Vágyott dolgok, amiért érdemes felkelni, és sikerek, amiket elértem – amivel figyelmeztetem magamat arra, hogy igenis újra és újra meg tudom csinálni.

Büszkeséget és egy világítótornyot adott számomra a VISION Tervező. Ami áll, amit el akarok érni, és mutatja az utat. Megvilágítja. Persze az rögös lesz, néha kerülővel (mert zátonyok vannak, meg hullámok), de megyek előre.

– Domonkos, 32, cégvezető

“Megadtam magamnak a tiszteletet és odafigyelést”


Tényleg sikerült elhinnem, hogy a VISION nem egy feladat, hanem megnyugodtam, hogy ez az éppen aktuális önmagam, amit úgy alakítok, ahogy éppen sikerül. Az is jó érzéssel tölt el, hogy a VISION-fallal megadtam magamnak a tiszteletet és odafigyelést. Ha igazán belülről jön és jó érzéseket hoz a falam, akkor működik magától, tőlem. 🙂

Nagyon hasznos volt a sok példa, szemléltetések, már-már szájbarágósan. Emellett megvolt az a szabadságérzetem is, hogy azt vágjak össze, ragasszak ki, amit akarok, szelektáljak, gyűjtsek, kihúzzak, belerakjak. Szabadon, ahogy jól esik. 

– Ági, 32, könyvelő és szakfordító

“Haladhatok előre nap nap után a VISION alapján”


Évek óta problémám, hogy én nem tudok 5-10 éves távlatokban gondolkodva célokat meghatározni, viszont az elkészített VISION-nel már úgy érzem, hogy nem is kell, hiszen haladhatok előre nap nap után a VISION alapján.

Egy példa a kurzus hátásáról: jelenleg azon is dolgozom, hogy összehozzam életem legjobb fizikai formáját, és egy családi rendezvényre voltunk hivatalosak, ahol tudtam, hogy nagy kajálás lesz. Eszembe jutott, hogy át kell gondolnom, hogy mi szolgálja a legjobb énem elérését és miután ezt megtettem, egyrészt edzettem egyet délelőtt, másrészt tudatosan, ésszel választottam meg, hogy mit és mennyit eszem, iszom.

– Kristóf, 36, ügyvéd

Csatlakozás a kurzushoz


Ha úgy érzed, hogy szívesen lennél ennek a részese és kész vagy befektetni a kurzusba (és ezzel együtt magadba), akkor itt tudod elkezdeni:

A teljes VISION Tervező


vision-tervezo-previewA csomag tartalma:

  • A teljes VISION Tervező útmutató
  • Extra emailes támogatás
  • Korlátlan hozzáférés a kurzus anyagaihoz
  • Bónuszok: VISION Meditáció, Célokon Túl előadás hangfelvétele, “Belső Kör” tagság

A teljes csomag bónuszokkal együtt mindöszze:

15.000 Ft + ÁFA
= bruttó 19.050 Ft

CSATLAKOZZ MOST

paypal-fizetes

Infók a fizetéssel kapcsolatosan
A biztonságos fizetést a Teachable rendszere biztosítja, ahol bankkártyával van lehetőséged fizetni. A regisztrációt követően azonnal bele tudsz kezdeni a kurzusba. A folytatáshoz egyszerűen csak kattints a gombra.

Kérdések és válaszok


Összegyűjtöttem pár kérdést, amelyek esetleg felmerültek a kurzussal kapcsolatosan. Egyszerűen csak kattints a mezőre és nézd meg a válaszokat.


CSATLAKOZÁS A KURZUSHOZ


A fő kérdés: “Tényleg erre van szükségem?”


Felmerülhet benned teljesen jogosan a kérdés, hogy mégis miért éppen ez a program hozna változást az életedbe? Mi garantálja azt, hogy ha csatlakozol, olvasod az anyagokat, és megtervezed a VISION-ödet, akkor tényleg izgatottan fogsz felkelni reggel?

Ahelyett, hogy próbálnálak észérvekkel győzködni, egyszerűen csak őszinte leszek: te vagy a garancia, mert tisztában vagy azzal, hogy te magad tudsz változást elindítani az életedben.

Én a magam részéről hiszek egy olyan világban, ahol az emberek tudatos döntéseket hoznak a fejlődésükről, és belerakják az energiát a változásba. Hiszek a Folyamatban, amely mindig éppen azokat a lehetőségeket tárja elénk, amelyek egy újabb szintre tudnak eljuttatni bennünket. A VISION Tervező ennek a folyamatnak akár egy újabb építőeleme is lehet.

A kurzus fontos összetevője az őszinteség magaddal szemben, éppen ezért arra biztatlak, hogy a csatlakozás előtt is legyél őszinte magaddal, és figyelj oda arra, hogy mit mond a belső hangod. A válasz az azzal kapcsolatos kérdésre, hogy tényleg erre a programra van-e szükséged, benned van.

Azt javaslom, hogy hallgass a megérzéseidre.

A VISION Tervező abban segít, hogy tisztább képet kapj arról, milyen is valójában a Legjobb Önmagad, és ezt tudatosan megteremtsd a döntéseiddel. A kurzusban konkrét lépéseken keresztül ismerheted meg azt a folyamatot, amelyet én is alkalmaztam az életemben. Nagy szeretettel raktam össze az anyagot, és örömmel tölt el, hogy megoszthatom az ezzel kapcsolatosan tapasztalataimat.

Bevillant 3 olyan dolog, amely röviden leírja, hogy milyen is valójában a VISION Tervező:

  • Szabad: Itt nincsenek szigorú szabályok, amelyek mentén kötelező haladnod. Én csupán a kereteket adom meg, amelyen belül szabadon mozoghatsz. Ezáltal mindenkinek egyedi lesz a VISION-je, ami szuper, hiszen annak is érdemes lennie.
  • Lényegretörő: Nem muszáj több hétnyi anyagon és 10 modulon végigmenned ahhoz, hogy legyen egy VISION-öd. Akár már ma leülhetsz, elolvashatod az egész anyagot, és összeállíthatod a saját tervedet.
  • Tesztelt: Több év személyes tapasztalatát foglalom össze ebben az útmutatóban – egyszerűen és őszintén. Nem csupán az eredményeket mutatom be, hanem magát a folyamatot is, például azt, hogyan fejlődött a VISION falam az évek alatt.

Hiszek a VISION Tervezőben, éppen ezért garanciát is vállalok rá.
 

CSATLAKOZÁS A KURZUSHOZ

Tesztelve
30 napos garancia

Garanciával védve vagy a kurzus teljesítésének ideje alatt, így mindenféle kockázat nélkül tudod kipróbálni az anyagot. Ha éppen az jelenik meg, hogy szívesebben visszakérnéd az árát, akkor a vásárlástól számítva 30 napig van rá lehetőséged.

Fura lehet, hogy garanciát biztosítok egy olyan kurzusra, ahol főként rajtad áll a munka. A helyzet az, hogy bízom abban, hogy akik úgy döntenek, hogy szeretnék felépíteni a VISION-jüket, azok készek arra is, hogy elindítsák a változást az életükben.

Ez a kurzus nem csak arról szól, hogy felkerül néhány fotó a faladra, reggelente ránézel és kapsz egy kis jó érzést…

Az egész magáról a folyamatról szól. A VISION-öd örömteli folyamatáról, amelyben kiteljesedhetsz, és olyanná válhatsz, aki lenni akarsz.

A kurzusnak sokféle eredménye lehet. Lehet, hogy számodra azt adja majd, hogy izgatottan fogsz felébredni reggelente. Lehet, hogy végre lesz egy olyan vezérfonala az életednek, amelyre könnyebben fel tudod fűzni a céljaidat és a szokásaidat. Lehet, hogy az lesz a kimenetele az egésznek, hogy könnyebben tudsz majd döntéseket hozni arról, hogy mibe is rakd az energiád.

Ha csatlakozol, akkor könnyebben kiderülhet, hogy neked konkrétan miben segít. Pár pontban leírom, hogy kinek javaslom a kurzushoz való csatlakozást.

Szívből ajánlom a kurzust annak…

  • aki felelősséget vállal az életéért, és tisztában van vele, hogy az egyéni döntéseivel teremti meg a jövőjét
  • aki nyitottsággal tekint a világra, és a kíváncsiság az egyik fő mozgatórugója
  • aki késznek érzi magát arra, hogy változzon, és hajlandó tudatosan energiát rakni bele.

Végül pedig még egyszer összefoglalom, mihez jutsz hozzá, ha úgy döntesz, hogy csatlakozol:

  • Átfogó írott útmutató: megkapod az eddigi legtartalmasabb útmutatómat, amely lépésről-lépésre végigvisz a VISION-öd tervezésének folyamatán
  • Életszerű példák: konkrét, életszerű példák segítenek abban, hogy könnyebben átültethesd a gyakorlatba a megtanultakat
  • Gyors elérés hozzám: prioritásként kezelem a tőled érkező emaileket, így ha gyors tanácsra van szükséged, azonnal tudsz kérdezni
  • Korlátlan hozzáférés: a kurzust bármikor, bármeddig és bárhonnan eléred – laptopról, mobilról, tabletről
  • Ingyenes frissítések: amennyiben a jövőben bővül a VISION Tervező program új elemekkel, akkor ingyenesen megkapod a frissítéseket
  • 30 napos garancia: próbáld ki a teljes kurzust, és ha úgy érzed, hogy mégsem vagy boldog vele, akkor visszakérheted a teljes árát
  • Bónusz – VISION Meditáció: ez a bónusz abban segít, hogy mélyebb szinten is magadba tudd építeni a kurzus során megfogalmazott dolgokat
  • Bónusz – Előadás hangfelvétel: a “Célokon Túl” előadás hangfelvétele további extra inspitációt adhat a folytatáshoz is
  • Bónusz – “Belső Kör” tagság: meghívást kapsz a privát FB csoportba, ahol további érdekes tartalmakkal találkozhatsz.

Kezdhetünk?


A kurzus állapota:


Ha bármilyen kérdésed van a fentiekkel kapcsolatosan, akkor írj egy emailt, hogy hívd a 06-30-712-7344 -es számot.

Ez a weboldal örömmel készült. | 2020 © Zalaba Krisztián